Ha olvastad a harmadik alapelvet, akkor már tudod, mennyire fontos kiválasztani, hogy mit akarsz megtanulni, és arra ráfókuszálni. Ha anno az iskolában kétségeid támadtak, hogy mire is kellene koncentrálnod, akkor a tanárok általában helyreraktak: “Hétfőn témazáró lesz a feltételes módból, tessék addig begyakorolni!”. Rendben… de miért veszik egyértelműnek, hogy tudsz jól gyakorolni? Hogyan állj neki? Bemagolod a szabályt, kitöltögetsz tíz feladatot, legyártatsz száz mondatot a ChatGPT-vel és megjegyzed, kitöltögeted a feladatgyűjteményt, csak feltételes módban beszélsz…
Ez mind fárasztó, természetellenes és félelmetes – ezért adjuk fel sokan idő előtt, amikor valamit kitartóan gyakorolnunk kell. Ez a cikk abban segít neked, hogy ezt egy fenntartható folyamattá változtathasd, amihez ráadásul még pozitív érzelmeket is tudsz kapcsolni. Ezért a kérdésekre keressük most a választ:
- Mi zajlik az agyadban, amikor gyakorolsz?
- Hogyan tudsz biztosra menni, hogy legyen eredménye a munkádnak?
- Mitől lehet ez a folyamat még élvezetes is?
Ahhoz, hogy rátalálj a megoldásra, nézd meg először, hogy állsz a témához most!
Neked mi jut eszedbe arról, hogy “gyakorlás”?
Ha engem kérdezel, akkor az iskolára gondolva nekem ilyesmi: írjam meg a házi feladatot; magoljam be a rendhagyó igék listáját és készüljek fel a felelésre/dolgozatra/vizsgára (persze ezek után egy pillanattal már mindent el szabad felejteni). Ha a sportot is mellévesszük: ismételjek egy mozdulatsort végtelenszer, akkor is, ha halálosan unom – majd egyszer jó lesz. Tehát összességében az volt a benyomásom, hogy:
- olyasmit ismételgetek végtelenszer, amihez nincs kedvem, és önmagában nincs is haszna a valós világban
- nem tudom, lesz-e használható eredménye belátható időn belül
- azt sem tudom, jó irányban haladok-e az amúgy is ködös cél felé.
Amikor pedig hangot adtam a kétségeimnek, ilyen tanácsokat kaptam (vagy adtam magamnak a meglevő hiedelmeim alapján):
- “ismétlés a tudás anyja”
- “nem kell szeretned, csak csináld”
- “ne add fel”
- “nem lehetsz ilyen hülye, hogy ne értsd meg”
- “majd később kitisztul”
- “egy igazi XYZ (helyettesítsd be az ideáloddal) mindent kibír”
Valamilyen motiválásra mindegyik jó, és mindegyik karcolja is valahol az igazságot – de van egy közös vonásuk: mindegyik csak rövid távon működik, és az épp aktuális frusztrációdat próbálja vagy elaltatni, vagy aktív haraggá felkorbácsolni. Valódi megküzdési módszert viszont nem ad a kezedbe.
Ahhoz, hogy jól gyakorolj, először tisztázd, milyen típusú tudást próbálsz elsajátítani: tudásanyagot vagy készségeket. Az iskolai tantárgyak döntő többsége tudásanyag-központú volt (azaz lexikális tudás), ezért nem csoda, hogy a később tanult dolgainkhoz is ezzel a hozzáállással közelítünk: (1) bármi áron megjegyezni, (2) a döntő pillanatban visszamondani, (3) utána el lehet felejteni.
Ha volt szerencséd fiatalon sportot vagy művészetet tanulni, akkor megtapasztalhattál egy másik szemléletet is: (1) betonbiztosan elsajátítani az alapokat, (2) a hangulataidat félretéve végtelenszer ismételni, (3) ha igazán kitartó vagy, és tehetséged is van, profi lehetsz.
A probléma az, hogy ezek a hozzáállások a felnőtté válásunk során annyira belénk idegződtek, hogy krízishelyzetben rögtön ezekbe a sémákba ütlegeljük vissza magunkat. (Néhány példa: “nincs időm gyakorolni” – “akkor szorítok időt, bármi áron, akár a családom rovására is”; “nem tudok beszélni” – “akkor naponta 3 leckét végigtöltögetek a nyelvtankönyvben, az biztos segít”; “nincs nyelvtehetségem” – “akkor én örökre ilyen hülye maradok, úgyhogy minek is gyakoroljak”.)
A nyelvtudás milyen típusú tudás?
A nyelvekben az az izgalmas, hogy egyszerre mindkét típusú tudást tartalmazzák. Egyrészt van rengeteg szó, szókapcsolat, nyelvtani szabály, kiejtési szabály, kulturális ismeret, amit ugyanúgy el kell tárolni a fejünkben, mint mondjuk a kémiai vegyjeleket vagy az évszámokat.
Másrészt viszont, amikor használjuk a nyelvet, nemcsak vissza kell mondani, hogy “warm up = megmelegít”, “simple presentben a 3. személy jele: -s” (mint a megboldogult szódogákban), hanem ezt rögtön kreatívan mondatba tenni, a megfelelő nyelvtani és udvariassági szabályok szerint: “Could you warm it up for me, please?” Ahhoz, hogy így használhassuk a nyelvet, folyamatosan támaszkodunk a négy alapkészségünkre: a hallásértésre, az olvasásra, a beszédre és az írásra – sűrűn egyszerre több is működik ezek közül.
Ha nagyon aprólékos akarsz lenni, akkor ezt a négy készséget még sokkal több részkészségre is le lehet bontani (pl. hangok helyes kiejtése folyó beszédben, szavak hangalakjának és írott alakjának felismerése hallgatva/olvasva, a kultúrának megfelelő testbeszéd és arcmimika használata stb.) Nyelvgyakorlóként azért szédítő lenne ilyen mélységig belegondolni ebbe, és amúgy sincs rá szükség. Hogyan érdemes akkor hozzáállni a nyelvekhez?
Válaszd szét a kétféle tudást, és mindkettőt gyakorold a maga módján. A lexikális részt valahogy meg kell jegyezned, el kell rendezned a fejedben, és minél gyorsabban tudnod kell előhívni. Ez viszont még csak elméleti tudás. A nyelvekben milliószor fontosabb a gyakorlati készség, ott pedig egyetlen feladat van: csináld! Ha jól akarsz beszélni, beszélj sokat; ha folyékonyan olvasni, akkor olvass; ha félsz megszólalni, akkor szólalj meg éles helyzetben egyre többször… és így tovább.
A lényeg az, hogy egyensúlyozd ki a gyakorlásod. Ha csak beszélsz, de nem olvasol/hallgatsz semmit, akkor nincs felület, ahol találkozhatnál új szavakkal hiteles anyanyelvi kontextusban. Ha csak beszélsz, de nem nézel rá néha külső szemmel a nyelvtanodra, akkor mindig el fogsz lavírozni az adott helyzetben, de nem tudsz egyre igényesebben megszólalni. Ezért akkor hasznosul legjobban az energiád, ha egyformán szánsz időt hallgatásra, olvasásra, beszédre, írásra, nyelvtanozásra, szótanulásra stb. – természetesen a saját konkrét céljaidhoz finomhangolva.
Mit művel az idegrendszerünk gyakorlás közben?
Itt az idő, hogy felnyissuk a motorháztetőt, és belenézzünk a gépezet működésébe. Amit laikusként “gyakorlás” címszóval illetünk, azt profi nyelvhasználóként két folyamatra szedjük szét: memorizálásra és automatizálásra.
Memorizálás
Tekerjük vissza az időgépet a sulis éveidbe: az osztályban ugye mindig azok voltak a jó tanulók, akik jól meg tudták jegyezni az adatokat, és jól vissza is tudták mondani – mivel ott 99%-ban lexikális tudással foglalkoztunk. Van, akinek ez eleve jobban ment, más meg szenvedett. Meg vagyok győződve, hogy nem azért volt ez így, mert egyesek “természettől fogva” mondjuk kémiatehetségnek születtek, hanem (1) érdekelte őket; (2) jó memóriatechnikáik voltak (akár öntudatlanul is). (A tehetség szerepe szintén izgalmas, megér majd egy külön bejegyzést!)
Az, hogy valami mennyire érdekel, limitáltan tudod csak befolyásolni, és majd a motiváció címén térünk rá vissza egy másik cikkben. Az összpontosítás és a memóriatechnikák viszont erősen tanulható dolgok.
Az érthető bevitelnél már mondtuk, hogy az agyunk úgy jegyez meg dolgokat, ha van mihez kötni – azaz a memóriánk egy hálózatos felépítésű rendszer. Ezért ha valamit be szeretnénk vinni, akkor úgy rendezzük el, hogy a már meglevő hálózatunk be tudja fogadni.
Ez egyrészt érzelmi síkon is érvényes: ha pozitívan viszonyulsz a megtanulnivalóhoz, ha látod a gyakorlati hasznát, akkor könnyebben meg fog maradni, mert máris be tudod illeszteni a jövőbeli célodhoz.
Másrészt ha az új infókat közvetlenül rá tudod építeni arra, amit már tudsz, akkor szintén sokkal simább ügy lesz a bevitel. Itt a mennyiség minőséget jelent: minél több másik elemhez tudsz valamit kötni, annál jobb – ezeket a másik elemeket és az összekötést nevezzük memóriafogasoknak.
Milyen memóriafogasok léteznek?
Alapvető memóriafogasok például: rokon értelmű szavak; ellentétes jelentésű szavak; könnyen összetéveszthető szavak; hiteles forrásból származó szövegkörnyezet; ki-mikor-hol-miért mondta a szót; írott sztoriba ágyazni; képet vagy gondolattérképet rajzolni – és csak mellesleg, legutolsó helyen lefordítani a magyar megfelelőjére (ha egyáltalán van neki).
Az eddigiek alapvetően nyelvi technikák – azonban vannak haladó memóriatechnikák is, ahol már nemcsak magával a szöveggel operálunk, hanem behozzuk az összes érzékszervünket és a képzelőerőnket is: részletes képként idézzük fel a szituációt, de akár filmként lepergetett sztoriba is ágyazhatjuk, és onnan már csak egy lépés hozzáképzelni bármilyen saját asszociációt, ami eszünkbe jut egy kifejezésről. Ez lehet látvány, hang, szag, tapintás, íz… bármi, ami neked segít.
Az aranyszabály: mindig az a legjobb memóriafogas, amiről neked a legkönnyebben beugrik a szó.
Ugyanilyen haladó technika a memóriapalota is, ahol adott számú ilyen képes-sztoris asszociációt rendezel el egy képzeletbeli helyszínen, és egy történetet kerítesz köré. Utána pedig, ahányszor csak fel akarod idézni a szót, csak “be kell menned” a memóriapalotád megfelelő szobájába.
Van egy segéd-aranyszabály is: az agy akkor is könnyen elő tud keresni egy szót, ha az valamiért feltűnő neki. Vagy azért, mert eleve furcsának találsz egy szót, vagy pont mert nagyon tetszik. A legnehezebb viszont az, amikor szokványos szavak tucatjait akarod megtanulni – ilyenkor jön jól egy adag hülyeség (komoly nevén: kulcsszó-technika). Minél idiótább memóriafogast találsz ki, annál emlékezetesebb lesz. Nekem az egyik kedvencem a japánban a chokinsuru (=spórolni) szó, amit azzal jegyeztem meg, hogy csokira spórolok… mert abból sose lehet elég, ugye? 😉
További segítséget ad még az is, ha tudod, hogyan szeretsz tanulni. Lehet, hogy vizuális vagy, és imádod színezni, szövegkiemelőzni és szemmel “lefényképezni” az oldalakat. Lehet, hogy inkább hallás után tanulsz, és amit mondanak neked, az megragad. Van, aki mozdulatsorokat jegyez meg könnyen, vagy helyekhez köti az emlékeket; van, aki elemez, csoportosít, táblázatba rendez… Íróasztal mellett, szabadban, könyvtárban, egyedül, csoportban, tankönyvvel, anélkül… Ezerféle szempont van, de ha van egyáltalán bármilyen preferenciád, azzal máris be tudsz izzítani egy “pozitív erőteret” a gyakorlásodhoz.
Egyelőre ennyit a memorizálásról. Meg tudod jegyezni a szót, és elő is tudod hívni, viszont ez még nem jelent nyelvhasználatot – most jön az igazi gyakorlat!
Automatizálás
Így nevezzük azt a folyamatot, amiben egy szót, amit egyedileg már elő tudsz hívni az emlékezetedből, egyre gyorsabban, egyre öntudatlanabbul, és egyre kreatívabban tanulsz meg használni. Az “egyre kreatívabban” azt is jelenti, hogy egyre élesebb helyzetben.
Először azt kell elérned, hogy mindig a helyzethez passzoló helyes szó/nyelvtan jusson eszedbe – ehhez pedig a legjobb út a mennyiségi gyakorlás. Ha szereted a biztonságos környezeteket, akkor végezheted ezt tankönyvvel és feladatgyűjteménnyel, de ott van még a Quizlet és a hasonló szótanuló appok is.
Itt máris van egy buktató: sokan a lexikális tanulás módszerével közelítik meg a szótanulást, és a szótárfüzetüket olvasva memorizálják a szavakat. Viszont memorizálni nem elég! A tudás igazi mércéje az előhívás: ezért már ebben a kezdeti fázisban is takard le az egyik oldalt, és kérdezd ki magad. Ebben szuperek a szótanuló appok, mert folyamatosan, programozva tudnak téged kikérdezni. Ez remekül alkalmas arra, hogy az előhívás gyorsaságát növeld.
Ha olyan típus vagy, akit untat az ilyen rendszerezett tanulás, cserébe jól bírod a szereplést és a kockáztatást, akkor marad még egy választásod: ugorj rögtön a gyakorlási folyamat végére, és közelítsd meg a belemerülés oldaláról a témát. Utazz vagy a neten lépj kapcsolatba anyanyelviekkel, esetleg szerezz magyar gyakorlópartnert, és csak beszéljetek / írjatok egymásnak. Így is tesztelődnek a fejedben levő szavak/nyelvtanok, viszont valamivel kevésbé lesz kontrollod a gyakorlás fókusza felett, mert egy szabad kommunikáció mégiscsak kuszább és rögtönzöttebb.
Ha fókuszáltabban akarod építeni a tudásod, akkor az alapszintű mennyiségi gyakorlás után jön egy sokkal izgalmasabb szakasz: a minőségi. Ha behozom a kedvenc hasonlatom, akkor a nyelvtudás pont olyan, mint a tánctudás. Mindkettő kommunikációra való, elemekből épül fel, de ezeknek az elemeknek önmagukban semmi értelme és célja. Tehát ha a “tánclépéseket” tudod, akkor ideje ezeket összekötni, először partner nélkül, aztán partnerrel; először zene nélkül, aztán zenére.
Hogyan tudsz egyre kreatívabb lenni a nyelvben?
A kötött, mennyiségi gyakorlásban még a szóra koncentrálsz: helyes forma, helyes jelentés az adott mondatban. Minél minőségibb és kötetlenebb lesz a gyakorlásod, annál inkább kifelé figyelsz: te milyen szókapcsolatban használnád a szót? Kinek, mit mondanál vele?
Rettentő fontos, hogy mindig pont azokat a szavakat tanuld meg, amikkel valódi kommunikációs célod van. Ha nem tudod, miért tanulsz meg egy szót/nyelvtant, akkor jön a céltalan magolás érzése – azaz beleestél a lexikális memorizálás csapdájába. Azért ennyire lényeges ez, mert ez a cél már kapásból egy bikaerős memóriafogast jelent, másrészt meg a remény, hogy hamarosan ezzel mondani akarsz valakinek valamit, lelkesíteni fog téged ennek a szónak/nyelvtannak a begyakorlására.
Ennek a motivációnak a birtokában már el tudod kezdeni összekötni egymással a fejedben levő elemeket. Válassz ki a szólistádból 2-2 szót, és fogalmazd bele őket egy mondatba (itt is áll, hogy ha vicces, annál jobb!). Ha már megy, akkor vegyél 10 szót, és írj velük egy rövid sztorit! Keress minél több szókapcsolatot ugyanazzal a szóval, helyezd őket minél többféle szövegkörnyezetbe! Ha kötetlenül beszélgettél valakivel, utána emlékezetből írd le a kulcsszavakat, és fogalmazd velük újra a mondataidat szebben!
Ez a nyelvtanra is áll: ha nem megy egy igeidő, akkor először írj csak ezzel pár mondatot. Aztán állítsd kontrasztba egy könnyen összekeverhető igeidővel, és azzal is írj mondatokat. Aztán egyre növeld a választási lehetőségek számát: használj egyre többféle igeidőt. Aztán ollózz össze a mondatokból egy sztorit. Írd le a napod, a gondolataid egy témával kapcsolatban – de akár egy képzeletbeli napot is lehet. Minél jobban tudsz hozzá kötődni érzelmileg – és nem csak azért csinálod, hogy “tanulj” – annál jobb.
Ahogy fejlődik a nyelvtudásod, egyre többször merül fel majd, hogy “hibásan” használod-e a nyelvet. (Ez iszonyú szubjektív: mihez képest?) Azért, hogy sokkal kevesebbet kínozd magad feleslegesen, koncentrálj sokkal konkrétabban megfogható szempontokra:
- Érthetően beszélsz-e? Leveszi-e a másik az üzeneted? Úgy érti, ahogy te szántad?
- Elég választékosan beszélsz-e? Tudsz-e azon az igényszinten fogalmazni, mint magyarul? Mennyire kell leegyszerűsítened a mondataid?
Ha ezt a két vezérfonalat követed, akkor mindig rá fognak mutatni azokra a pontokra, amiket többet kell gyakorolnod. És ahogyan egyre többször gyakorlod ugyanazt az elemet, egyre inkább beépül egy hálózatba, és egyre automatikusabban, azaz egyre kevesebb tudatos koncentrációval fogod tudni előhívni. Már nem arra figyelsz, hogy present perfect kell-e oda, hanem büszkén sztorizol, hogy te már csináltál ilyet!
Végül rálépünk a tyúkszemre is
Volt szó memorizálásról, automatizálásról, de van még egy érzékeny pont: milyen gyakran csináld ezt, hogy legyen értelme?
A gyakorlás arra szolgál, hogy időről időre emlékezteted magad arra, amit tudsz, és ahhoz képest mindig pár lépéssel kitolod a határaidat. Ezért fontos, hogy csak olyat gyakorolj, amit aztán használsz is, mert a való életbeli használat önmagában is gyakorlásnak számít – sőt, az számít annak igazán!
Bárminek a gyakorlása olyan, mint amikor vizet forralsz: amikor nem foglalkozol vele, visszahűl, és neked mindig először vissza kell melegítened a forráspontra ahhoz, hogy elérd a saját határaidat, ahonnan az igazi játék egyáltalán indul.
Elővehetnénk most olyan közhelyeket, hogy “minden nap foglalkozz a nyelvvel” – de mindannyian tudjuk, hogy ez óriási erőfeszítést kíván, és valószínű neked sincs ennyi időd. Ráadásul az új szokások kialakítása irtó nehéz mesterség: különösen felnőttkorban kihívás új rutinokra ránevelnünk magunkat…
Épp ezért érdemesebb úgy hozzáállni, hogy hogyan tudod beépíteni a nyelvgyakorlást, a nyelvhasználatot az életedbe? Hol vannak érintkezési pontok olyan tevékenységekkel, amiket amúgy is csinálsz? Hol tudsz átfedéseket létrehozni a valódi életeddel?
Ez abban is segít, hogy a nyelv egy steril “tantárgyból” átváltozzon egy valódi eszközzé, amivel reális célokat valósítasz meg – és ahogy ezen dolgozol, az minden nap táplálja a motivációdat, ami pedig a legnagyobb erőforrásod ebben a folyamatban. Ha ezt meg tudod őrizni, és “még ma is” nekiállsz gyakorolni, akkor a lényeget jól csinálod!
Te is keresed a neked megfelelő gyakorlási módszert? Szeretnéd a rendelkezésedre álló kevés időt eredményes gyakorlással tölteni? Örömmel várlak egy tanácsadó beszélgetésre, illetve csatlakozhatsz a profi nyelvtanuló csoporthoz is!
Polyglot's Paradise 
“4. Gyakorolj értelmesen és örömmel!” bejegyzéshez 2 hozzászólás